Az angol társadalom kezdetei – Társadalmi kötelékek
A 8.-10. századi Anglia társadalmának felső rétegeit az úr (lord) és követői (follower) közötti szoros kapcsolat jellemezte. Ez a kapcsolat nem törzsi - nemzetségi alapokon állt, hanem kifejezetten személyes jellegű volt. A követők hűségesen szolgálták urukat, készek voltak háborúban meghalni érte. Békés időszakban együtt laktak az úr várában és ellenszolgáltatásként az ellátás mellett fegyvert és lovat kaptak.
A kapcsolat azonban több volt mint egyszerű szolgáltatás és ellenszolgáltatás. Az ajándékok átadása sajátos ünnepség keretében történt és a kapcsolat nem csak az úr védelmét, hanem az őt ért sérelmek megtorlását is elvárta. A 10. sz. végén még mindig jellemző volt a kapcsolatnak ez a formája, a kereszténység felvétele sem hozott változást. A lord ajándéka idővel hivatalos járadékká (heriot) alakult át, és a követő elkötelezettségét jelentette. Egyre gyakrabban adományoztak földet is. A 11. századtól már törvény is szabályozta az adományokat.
A legfontosabb ajándék azonban a védelem volt – egy hatalmas úr védelme biztonságot jelentett – hiszen mindenki félt az urak bosszújától követőik bántalmazásáért. Az úr felelősséget vállalt embereiért, és azok tetteiért is.
A keresztény vallás nem fordult szembe ezekkel az eszményekkel, sőt a hűségeskű szentségét megerősítette, és nem ítélte el a lord haláláért történő bosszúállást sem. Elfogadta a kötelező szolgálatot is, mint a követők urukkal szembeni kötelességteljesítését. A lordért bosszúból elkövetett, valamint az úr parancsára elkövetett gyilkosságért csak enyhébb büntetés járt. Később általánossá vált, hogy az úr parancsa mindenekfelett való. Az úr érdekében követőjének akár legkedvesebb rokona ellen is fel kellett venni a harcot, és a bosszúállás is előbbre való volt, mint a személyes érzelmek. Pedig a rokonság nagyon fontos szerepet játszott a kor embereinek életében, de elsőbbséget kellett hogy adjanak a lord óhajainak.
Mindenki rokonai támogatásától függött, akinek nem voltak rokonai, azt szerencsétlennek, sajnálatra méltónak tartották. Ha valakit bántalmaztak, vagy megöltek, a rokonság állt érte bosszút, a törvények engedélyével. A bosszú nem a személyes elégtételt szolgálta, hanem kötelességnek számított. Gyilkosság esetén az elkövető rokonai felelősek voltak a gyilkosságért, hacsak meg nem tagadták a tettest, így hárítva el magukról a felelősséget. A bosszú megelőzésének másik módja a kártérítés volt, ezt azonban a sértett fél visszautasíthatta, és folytathatta bosszúhadjáratát.
A kártérítést a rangnak megfelelően kellett adni, ennek is meghatározott szabályai voltak. Eleinte ökrök számában, később pénzben határozták meg a kártérítés összegét a sértett rangjának megfelelően. Ez a rangbesorolás idővel annyira elterjedt, hogy ez alapján nevezték a társadalmi osztályba tartozókat hat shillinges ill. száz shillinges embernek.
A bosszúállásnak is szigorú szabályai voltak: ha valaki ura védelmében ölt meg valakit, azért nem lehetett bosszút állni. Ha a meggyilkolt ember megrögzött tolvaj, vagy más bűnök részese volt, rokonainak esküvel kellett fogadniuk, hogy nem állnak bosszút érte, vagy pedig be kellett bizonyítaniuk ártatlanságát.
A bosszúállás elterjedése, és az ezzel kapcsolatos visszaélések előbb-utóbb elkerülhetetlenül szembekerültek az egyházzal. A bosszúállást törvényekkel próbálták korlátozni: a békés megegyezés támogatásával, de leginkább a kártérítés általános elterjedését szorgalmazták. Maga az egyház sosem állt bosszút tagjait ért sérelmekért, csak kártérítést fogadott el.
Ami mégis életben tartotta a bosszút, az az volt, hogy voltak, akik nem tudtak, vagy nem akartak kártérítést fizetni, mivel elég "drága dolog" volt egy gyilkosság. Így a vérbosszú a törvények ellenére még sokáig gyakorlatban volt. A rokonságon belül még sokféle kapcsolat létezett. A rokonság szervezte és rendezte a lányok házasságát, ők gondoskodtak a hozományról és védték az asszony érdekeit később is. Az elhalt apa gyermekeit is a rokonok nevelték, és eskütételnél is általában a rokonok voltak a kezesek. Ez a rendszer lehetővé tette egyes emberek nagy hatalomhoz jutását, így törvényeket hoztak, hogy megakadályozzák a rokonság hatalommal való visszaélését.
D. Whitelock "The Beginnings of English Society" Penguin Books, 1974 (ford. Kiss Ágnes)