A középkori Firenze

A középkori Firenze gazdasági nagyhatalom volt, a 15. században 270 gyapjúfeldolgozó üzeme, 83 selyemkészítő manufaktúrája, és 33 bankja volt. A 14. század gazdasági válságát követően a visszaeső gyapjúfeldolgozást a selyemkészítés váltotta fel. A firenzei gyapjúfeldolgozók száma 1537-re 270-ről 63-ra csökkent, ugyanakkor megkétszereződött a selyemmel foglalkozó iparosok száma. A kereskedelem területén is jelentős változások történtek. A kereskedők távoli területeken szerezték be a feldolgozandó alapanyagot, Itáliába szállították, ahol a helybeli kézművesek előállították a készterméket, amit a kereskedő megvásárolt, elszállított, és eladott. Ennek a technikának köszönhetően született meg a bank, ami megkönnyítette a pénztőke mozgatását és megoldotta a pénzváltás problémáját. A kereskedők ekkor már művelt, könyvelésben és jogban járatos emberek voltak. Valamelyik kereskedelmi irodában töltötték tanulóéveiket, ahol gyakorlatot szereztek, és idegen nyelv ismeretére is szert tettek (legfontosabb a francia volt). Tisztában voltak az áruk minőségével és árával, valamint az eladás fortélyaival. Megtanulták, hogyan csökkentsék a kockázatot, el tudták dönteni, hogy tevékenységüket társasági vagy egyéni formában folytassák. Megnyerő modorúak, jó kapcsolatteremtőek voltak, értesüléseiket jól kiépített hálózatból nyerték, így kortársaiknál szélesebb látókörűek voltak. A kereskedelmi tevékenység kiszélesítésével jelent meg a modern kapitalizmusra jellemző kiterjesztett szervezet, a kereskedő vagy kereskedőtársaságok nem csak e kereskedelem lebonyolítását, hanem a gyártást is ellenőrizték. E mellett egyre inkább a pénzügyi ügyleteket is ők intézték. A kor üzletemberei kereskedelmi előjogokért, monopóliumokért cserébe hatalmas kölcsönöket juttattak a pápáknak, az uralkodóknak, és a hercegeknek. A Bardi és Peruzzi bankházak az angol III. Edwardot, és Anjou Róbertet támogatták tetemes összegekkel, a kölcsön visszafizetésének elmaradása azonban csődbe juttatta őket. A Medici bankház okulva az esetből sokáig tartózkodott ezektől a kockázatos ügyletektől. Az európai kereskedelmet az itáliaiak uralták, köszönhetően kezdeményező készségüknek, kalandvágyuknak, és a fejlettebb kereskedelmi eszköztáruknak (váltó, kettős könyvelés). Ezen a vezető szerepen Velence, Genova és Firenze osztozott. Firenze volt Európa legfontosabb pénzügyi központja. A 15. században a magányos kereskedőket felváltották a kereskedelmi társaságok (Genova-commenda, Velence-colleganza), csökkentve a vállalkozással járó kockázatot. Ezek a társaságok általában egy vállalkozás idejére szerveződtek, amelyben egy csendestárs kölcsönözte a kereskedőnek az út lebonyolításához szükséges összeget. A veszteség az anyagi támogatót sújtotta, de nyereség esetén a befizetett összegen kívül megkapta a haszon háromnegyedét is. Egy kereskedő egyazon vállalkozás elindításakor akár több finanszírozóval is szerződhetett, akik persze osztoztak a hasznon, de a kockázaton is. Az eredetileg egy útra szervezett kapcsolatok több vállalkozás idejére is fennmaradtak, így született meg Genovában a San Giorgio-ház, ami a Nyugat legjelentősebb pénzügyi szervezetévé nőtte ki magát, és mintegy négy évszázadig fennmaradt. Maga az állam sem tudott e felett hatalmat gyakorolni, ügyletei és adminisztrációja élesen elhatárolódtak az államtól. Firenzében az állam hivatalnokai csak bábok voltak a Medici-ház gazdasági hatalma alatt. A 14. században szerveződtek a Bardik, a Peruzzik, és az Acciaiuolik gigantikus társaságai. Hálózatuk erősen centralizált volt, a firenzei főigazgató irányította a társaságot, a fióküzleteket ügyvivők vezették, akik gyakran üzlettársak voltak. Kevés kezdeményezési lehetőségük volt, szigorú ellenőrzés alatt álltak. Időnként áthelyezéssel cserélgették őket, nehogy túl szoros kapcsolatot alakítsanak ki a helyi vezetőkkel. A központosítás hátránya az volt, hogy egy fiók csődje magával ránthatta az egész hálózatot. A Mediciek ezt felismerve, és rugalmas rendszert működtetve, elkerülték a katasztrofális bukásokat. Az újításuk abban állt, hogy fiókigazgatóik hozzájárultak az alaptőkéhez, de a haszonból is részesedhettek, ez érdekeltté tette őket a jó üzletekben. A fiókok autonómok voltak, a központ iroda laza ellenőrzése alatt, decentralizált rendszer volt. A legtöbb bevételt a firenzei és a velencei bankházuk hozta, és a római fiók is rendkívül jövedelmező volt. A Szentszékhez az egész keresztény világból befolyó jövedelmek nagy részét ők kezelték, de római főpapok is őket bízták meg vagyonuk kezelésével. A nagymennyiségű készpénzből jövedelmező pénzügyleteket folytattak. Az éves haszon a befektetett pénz 30%-át is elérte. Ezt nem forgatták vissza az üzletbe, hanem Firenzében és környékén ingatlanokat vásároltak, ami jelentősen növelte a családi vagyont. A Medici-bankház Cosimo di Medici alatt érte el legnagyobb befolyását, aki a fiókok számát megháromszorozta. Új fiókokat nyitott Brugesben, Londonban, Avigonban, Milánóban. Halála után hanyatlásnak indul az üzlete, utódai tehetségtelennek bizonyultak, a török terjeszkedése, és az 1464-65-ös pénzügyi csődhullám Firenzét is érintette. A fiókok önállóságra törtek, a burgundiai uralkodó anyagi támogatása a francia királyt tette ellenséggé, ehhez jött még a timsóválság is. A timsó az itáliai gazdaság egyik kulcsterméke volt. Használták gyógyászati célokra, bőrkikészítésre, de legelterjedtebb felhasználási módja a textilfestékek tartósítása volt. A gyapjú- és selyemfestésben elengedhetetlen volt, az itáliai szövetek keresettségüket a színeknek köszönhették. A legértékesebb timsólelőhelyek Kis-Ázsiában voltak, kisebb mennyiségben, és rosszabb minőségben Kasztíliában is. A török terjeszkedés elvágta a timsóbeszerzés útját, de 1461-ben pápai területen jó minőségű timsólelőhelyre bukkantak. A Medici bankház lett a Societas Aluminium társaság főrészvényese, ezt a társaságot a timsó kibányászására, elszállítására, és eladására szervezték. 1476-ban IV. Sixtus elvette a Mediciektől a timsómonopóliumot, és a Szentszék jövedelmeinek kezelésével is a Mediciek legfőbb ellenfelét, a Pazziakat bízta meg. Súlyos csapás volt ez a hálózat számára, hiszen a római fiók volt ekkor a legjövedelmezőbb. A Medici társaság a konjunktúra hullámzásával született és bukott el. 97 évig élt (1397-1494), és az itáliai gazdasági szervezetek prototípusa volt. Egy olyan társaság volt, ami egyszerre folytatott pénzügyi, kereskedelmi, és ipari tevékenységet. Nemzetközi méretekben működött, ugyanakkor szorosan kötődött az anyavároshoz, Firenzéhez.