A király és az udvara

A 865-78-as dán invázióig Angliát sok kisebb királyság alkotta, felettük állt azonban a "főkirály" (werlord), Britannia uralkodója. A kiskirályok elismerték hatalmát, időről időre megjelentek udvarában, és az ő zászlaja alatt vonultak hadba – saját birtokukon viszont ők rendelkeztek tejhatalommal.

A királynak egyedülálló szerepe volt a jogalkotásban. Puszta szava megmásíthatatlan és vitathatatlan volt. Ha valaki ellene mert támadni, életével és egész vagyonával játszott.

A királlyal szembeni viselkedés szabályai az egész udvarra vonatkoztak, sőt az ún. "szomszédságára" is (a király rezidenciája körül meghatározott távolságon belül minden területre).

Ha a király védelmébe vett egy személyt vagy egy területet, és azt valaki megsértette, az bűntettnek számított, és lakolni kellett érte. A bűn nagysága attól függött, hogy a király maga terjesztette ki védelmét a területre vagy csak egy közvetítő által nyilvánította ki azt.

Az egyház maga is támogatta a király személyi sérthetetlenségének, szentségének eszméjét. Azt hirdette, hogy a király Isten kegyelméből és akaratából uralkodik, a keresztény király Krisztus megbízottja a keresztény emberek között.

A 8. századtól bevezették az Európában szokásos egyház általi koronázást, és a király felkenését.

Bár a király személyét úgy választották, ezt egy nagyon szűk körből tették, leggyakrabban a királyi család tagjai közül. Ha valaki bizonyítani tudta, hogy a királyi családból származik, trónkövetelőként is felléphetett.

Idővel szokássá vált, hogy a király legidősebb fiát választják meg. Ezt a sort Alfréd királysága törte meg, aki a soron következő királyfi kiskorúsága miatt került trónra. Ettől kezdve többnyire a család idősebb tagjai közül választották a királyt. A döntést, - ha nem volt egyértelmű a soron következő személy – a bölcsek tanácsa (érsekek, püspökök, grófok, főurak, lovagok) hozta.

A király udvara mindig nagyon népes volt. Közvetlen kiszolgálói (étekfogó, a ruhatár gondozója, a lakosztály felügyelője, istállómester) a lovagok és a főurak közül kerültek ki. Az udvar beutazta az országot, mindig más és más városban szálltak meg (nem kis gondot okozva a házigazdának).

Az átmeneti látogatók (kiskirályok, más országok uralkodói) is gyakori vendégei voltak Britannia uralkodójának udvarában.

D. Whitelock "The Beginnings of English Society" Penguin Books, 1974 (ford. Kiss Ágnes)